Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy hét, ami a kamarazenéé

2012.07.11

 


Egy hét, ami a kamarazenéé
2012. július 02.
A monoton hétköznapokat, a gondokat immár harmadik alkalommal feledteti a felcsendülő muzsika, a szemet gyönyörködtető kiállítások sora.
 

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan július első felében, 9-től 15-ig rendezik meg a 3.

Nemzetközi Kamarazenei HÉT nevű programot Nagykökényesen. Az  esemény művészeti vezetője Török Mátyás mélyhegedű művész. 2010-ben a fesztivál résztvevői szólókat, vonósnégyeseket, vonósötösöket, vonósduókat adtak elő. 2011-ben Bach muzsikája csendült fel. Két Brandenburgi verseny zenekari bemutatása zárta a 12 előadásból álló koncertsorozatot.

 

Most, 2012-ben a fesztivál nyitó napján Mozart és Bruch triói mellett Schumann „Tündérmeséi” is felcsendül klarinéton, zongorán és mélyhegedűn, A későbbiekben Reicha ritkán hallható hegedűversenye, Anton Wranitzky kettős brácsaversenye, barokk kamaraművek, Mozart vonósnégyesek, zongoraművek kerülnek bemutatásra. Az NK7.3-at Mozart különleges hangulatú KV 407. Esz-dúr kürt kvintettje érdekes hangszerelésben (kürt, hegedű, két mélyhegedű, cselló), és Dvorak közismert, Op. 81. A-dúr zongoraötöse fogja zárni.

Július 13-án, pénteken este kis teaház várja majd az érdeklődőket a Kastélykertben, ahol a 3 Szenyor hatvani együttes mutatkozik be.

A próbákon és a koncertek előtt négy fiatal képzőművész alkotásait tekinthetik meg a Közösségi Házban, illetve az Alkotóházban. Itt lesz látható egy Rómából hazatérő tárlat anyaga is.

Az NK7.3 programjai (próbák, koncertek, kiállítások) ingyenesen látogathatók.  A muzsika és a hangulatos környezet jó kikapcsolódást, szórakozást ígér

 
 

 


Utolsó kép


Elérhetőség

Török Mátyás művészeti vezető

3012 Nagykökényes
Szabadság u. 12/2
HUNGARY

torokmatyas80@gmail.com

Levelezőlista




Archívum

Naptár
<< December / 2019 >>


Statisztika

Online: 1
Összes: 45655
Hónap: 234
Nap: 3